|
Az Erős Gyula alapítvány ismét meghirdeti az
„Erős Gyula Díjat”,
A a díj az Erős Gyula Alapítvány Kuratóriumának 2011. december 19-i döntése alapján került kiírásra. A díjra a kiírási feltételeknek megfelelő tanulmány benyújtásával lehet pályázni. Pályázatot a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali tagozatos jogviszonnyal rendelkező Bsc, Msc, illetve PhD képzésében résztvevő hallgatói egyaránt benyújthatnak. Pályáznikifejezettenerre a célra készült tanulmánnyal, vagy már elkészült tudományos művel (pl.TDK dolgozat, diplomamunka, PhD tézisek, stb.) egyaránt lehet. Többszerzős pályamű is benyújtható.
A pályázók az alábbi témakörhöz kapcsolódóan választhatják ki a pályázatukat képező dolgozatuk témáját:
"A Világgazdasági és nemzetközi pénzügyi válság és hatásai a nemzetközi pénzügyi, banki folyamatokra, ill. magyar vonatkozásai."
(A témakörön belül a konkrét témát a pályázók önállóanmegválaszthatják.)
Az Erős Gyula díj 2011. évi (2012-ben benyújtott és elbírált) nyerteseinek
első három helyezettje részesül díjazásban. A díjak euróban kerülnek
meghatározásra az alábbiak szerint:
I. helyezett díja 1.000 euró
II. helyezett díja 600 euró
III. helyezett díja 400 euró
A pályázatok beadási határideje: 2012. április 30.
A díjak odaítéléséről a bírálatok alapján az Alapítvány
Kuratóriuma független bírálók véleményének figyelembe vétele alapján dönt.
Pályázati feltételek:
1.magyar állampolgárság,
2.a felsőoktatási nappali tagozatos Bsc, Msc, vagy PhD képzésben való részvételt (nappali tagozatos jogviszonyt) igazoló okmány leadása,
3.a pályaműnek tartalmi, szerkezeti és formai vonatkozásokban meg kell felelnie a tudományos közleményekkel szemben támasztott követelményeknek,
4. alaki követelmény, illetve a pályamű leadása:
szerkesztett formában, két példányban, illetve elektronikus adathordozón,
5. kapcsolatfelvétel céljából a pályázó elérhetőségei: név,
értesítési cím, telefonszám, e-mail-cím.
Postázási (kézbesítési cím): Erős Gyula Alapítvány,
1054 Budapest, Vértanúk tere 1. I/7.
A pályázat tartalmi, tudományos kérdéseiről információt lehet kérni a Kuratórium elnökétől, Dr. Gál Péter egyetemi tanártól. (peter.gal@uni-corvinus.hu)
A beérkezett pályamunkákat az Alapítvány Kuratóriuma értékeli és választja ki a díjazásra legalkalmasabbnak ítélt munkát, amely elnyeri az "Erős Gyula Díjat”.
A díj átadásának időpontja: 2012. június
Budapest, 2011. december 19
„Erős Gyula Alapítvány”
Prof. Dr. Gál Péter
a kuratórium elnöke
|